2017. október 30., hétfő

A.O.Esther - Frigg Rokkája II.

A.O.Esther - Frigg Rokkája II.


Fülszöveg:Azt mondják, a szerelem az égben köttetik… De mi van azokkal, akik nem a dönthetnek a sorsukról? Vajon képes az ember ép lélekkel megúszni egy ráerőltetett házasságot?
Az idegenek érkezésével Syn lakóinak élete felbolydul, de csak Einarr családjának egy része tudja vendégeik kilétéről a teljes igazságot. Sonja szervezetét rejtélyes betegség támadja meg, ami – tekintve, hogy a többiekkel ellentétben ő még nem halhatatlan -, a középkorban számára akár végzetes is lehet.
Einarr arra gyanakszik, ugyanaz akar ártani Sonjának, aki előző életében megölte a lányt, ezért fáradhatatlanul kutat az egykori gyilkos kiléte után. Egy öreg látó segítségét kéri, hogy mágikus varázslatával felszínre hozza Sonja emlékeiből a legsötétebb titkok titkát, ám nem számít arra, hogy végül legközelebbi rokonai egyikével találja magát szemben, akit – hogy teljesítse vérbosszúját, meg kell ölnie.
Mindeközben a Sigurdsson család két esküvőt is meg akar ülni a nyári hónapi hónapok folyamán: Einarr mellett ugyanis húga, Asa is házasodni készül. Választottja a király legjobb harcosa, Ralf Knutsen, aki bár a helybéliek szerint igencsak vonzó férfi, könyörtelen, vérszomjas, szadista ember hírében áll.
A vendégségbe hívott násznép elárasztja a várost, ám nem mindenkinek tetszik Sonja és Einarr boldogsága. A férfi egykori szeretője, a király rokonságába tartozó Corinna személyes sértésnek érzi Sonja puszta létezését, és úgy dönt, egyszer s mindenkorra elsöpri a zenészlányt az útjából…
Alex, James és Leif merőben új környezetben találják magukat, ahol, bár zenészként sikerül beilleszkedniük és megtalálják az elveszettnek hitt Sonját, szembe kell nézniük a viking kor minden nehézségével, és azzal, hogy az öröklét ára bizony nagy áldozatot követel mindannyiuktól.
Frigg rokkája tovább ragyog, s mágiájának erejével örök életet ad a Brennához hűséges alattvalóknak. Az életért azonban tetszik vagy sem, életekkel kell fizetni… De vajon meg lehet-e bocsátani a gyilkosságot? Feledni lehet-e az éveken át tartó hazugságot? Túlélhetik-e a szerelmesek, ha mással kell összekötni az életüket, miközben a szívük másért dobog?

Információ:

Kiadó: KÖR-ÍV 2017
Oldalak száma: 500 
Borító: Keménytábla 



Aki nem olvasta még az első részt az álljon meg,mert az ajánló cselekményt tartalmaz!
Ez a második rész valami hihetetlen jóra sikerült .  Kicsit véresebb és erőszakosabb volt ami nagyon tetszett mert én ezt a "lendületet" hiányoltam az első részből. 
Asa és Alex

Elkezdett jobban kibontakozni Alex és Asa kapcsolata , nagyon aranyos és romantikus volt. Imádtam a a részeiket.  Remélem a harmadik részben ebből még többet kapunk.

Alex a lányra nézett.-Tudsz járni vagy bevigyelek?-Köszönöm ,egyedük is menni fog  - mondta Asa magabiztosan, de amint földet ért a lába , összecsuklott.-Aha,látom.. - Alex a házba vitte , egyenes a szobájába , majd óvatosan az ágyra fektette a lányt. Eztán hozott neki egy pohár vizet ,és megitatta . -Köszönöm - Asa hálásan nézett rá ,mire Alex biccentett. -Bármikor. Remélem , hamarosan jobban leszel! - azzal elindult kifelé az ajtón , de amikor a lány utána szólt.-Nagyon botrányosnak tartanád ,ha arra kérnélek maradj velem még egy kicsit?-Aludnod kéne .-Tudom.-Hidd el ,szívem szerint reggelig maradnék , de nem lenne helyes. Marcus elmondta, hogy menyasszony vagy, és nemsokára férjhez mész . És ahogy az édesanyád szavaiból kivette, nem sikerült lebeszélned a tervéről..Asa kerek arca lángra kapott.-Elmondta neked?-Igen.-És most azt gondolod ,hogy én..
Közben sikerült szereplőinknek vissza "nézniük" a múltba , és így látták ,hogy mi történt Sonjával vagyis Sassával . Milyen brutális módon is vetettek véget az életének és ,hogy ki is állt e mögött . Itt több dologra is fény derült , mivel a karakterek kisebb vallomásokat tettek a múltjukkal kapcsolatban .  Sassa halálában akkora csavar volt ami nagyon lesokkolt . Egy általam szeretett karakterről teljesen megváltozott a véleményem. 

Ezek után pedig eljött Asa és Ralf esküvője , és a szertartás ami alatt Sonja  és még sok más karakter is részt vett így , erőre / gyors regenerálódásra  szert téve. Nagyon szimpatikus karakterré vált Sigurd , tipikus jó vezér és apa figura. Mindeközben megismertük Ralfot akit először megszerettem utána viszont egyre kevésbé kedveltem , bár a karakterét inkább tipikus vikingnek mondanám. Ebben a részben néha  kicsit azt éreztem  ,hogy nem is Einarr és Sonja a főszereplő hanem inkább Asa és Alex , és néhol meg Ralf . Ez azonban nagyon tetszett mert , nem mindig ugyanabból a szemszögből láttuk a dolgokat .
Pörgős,romantikus,szenvedélyes ,erőszakos "vikinges" rész volt ez . Sokkal jobban tetszett mint az első rész . Pedig az  is nagyon tetszett. Sajnos nem tudtam ennél hosszabb ajánlót írni , ez most rövidre sikerült.

Pontozás:
Könyv kinézete: Nagyon szép akár az első résznél ,de elhagyta belülről a csillagos égboltot ami nekem a szívem csücske volt. Így 5/4
Maga a történet : 5/5 Nagyon jó! 








2017. október 8., vasárnap

A.O.Esther - Frigg Rokkája I.

A.O.Esther - Frigg rokkája I.

Fülszöveg: Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.
A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…
Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.
A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…
Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…
Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?

Információ:

Kiadta: Decens Magazin Média Kft. 2015-ben.
Szerkesztő: Vág Bernadett
Tipográfia: Dobosy Anikó
Borító: Keménytábla
ISBN: 978-615-80189-0-6
Oldalszám: 450



Történetünk elején még 2024-ben vagyunk, majd váratlanul 924-ben találjuk magunkat.  Egy komor, rideg világban, ahol a véres háborúk mindennaposak, és ártatlan emberek halhatnak meg bármikor. Ez a vikingek kora, egy kis mai világgal fűszerezve.
A könyv egyik főszereplője Sonja Sommerland egy 21.századi rockzenész, aki a bátyjával együtt zenél egy ötfős bandában. Főhősnőnk szerény, kedves kicsit magának való, azonban leleményes és gyönyörű. 
Alex Sommerland (Sonja bátjya)  egy olyan karakter, aki tipikusan a határozott, védelmező idősebb testvér szerepét tölti be. Engem már az első pillanatban elvarázsolt az egyénisége. Az egyik kiemelendő szépsége A.O.Esther könyveinek, hogy a karaktereknek olyan valósághű, szerethető személyiséget ad, amit örök életre megjegyez az ember. Mintha csak pár jó barátról lenne szó, akiket  a múltból ismerünk.


Sonja és Alex Sommerland 

(Az ajánló cselekményleírást tartalmazhat szóval csak saját felelősségre.) 
A történet elején a kórházban vagyunk, Sonjáék nagymamája infarktust kapott,  és örök búcsút vesznek tőle, ami az eredményezi, hogy főhősnőnk magába roskad. Megjelenik a bátorító testvér aki felkarolja és hazaviszi, itt találkozunk Alexel, és itt ismerjük meg barátnőjét is Clairet, aki egy tipikus buta liba, féltékenykedő és utálatos nő. 
Megtudjuk, hogy a testvérpárt nagyon szoros kötelék tartja össze, nem csak a szüleik halála, hanem a sok régi elfeledett családi titok, bánat és könny. 
Elérkezik a Szent Iván napján rendezett jelmezbál, ahol Sonja megismerkedik Einarr Sigurdssonnal. A másik főszereplővel a jóképű 27 éves viking férfival . 
" -Einarr Sigurdsson - nyújtotta felé a férfi a kezét, de amikor a lány apró tenyere az övébe csúszott, úgy érezte,mintha villám cikázott volna át a testén. Sonja kíváncsian nézett a férfi nemes vonású arcára. Bár korábban sosem találkoztak, hirtelen az az érzése támadt, mintha ismerné őt. Mintha ismerné a kék szempár minden árnyalatát, az örömét s a bánatát. Mintha hallotta volna már ezt a hangot, és látta  volna már ezt a szigorú pillantást ... a férfi egyenes orrát, szép ívű száját, magas homlokát, széles vállát, sudár alakját... Einarr ugyanígy meredt Sonjára, aki nagyon nem hasonlított azokra a norvég nőkre, akikkel korábban dolga volt, és a neve is idegenül csengett, mégis, volt benne valami, ami felkavarta  a lelkét..  " 
  Szerintem ez a kis idézet tökéletesen átadja a hangulatát a könyvnek, és annak, hogy az életben vannak megmagyarázhatatlan, de varázslatos találkozások. Több órát töltenek együtt egy barlangban az esőben, ami alatt sokat beszélgetnek és egymásba szeretnek . Einarr haza kíséri Sonját és elmondja neki ,hogy többet nem találkozhatnak és ,hogy ne jöjjön ide az elkövetkezendő napokban mert baja eshet .  ( A mi világunkat és az ő világukat a jelent és a múltat egy afféle "kapu" köti össze Stjerne-erdejében mikor Frigg Rokkája az égen ragyog  . ) Majd Sonja nem érti miért mondd ilyeneket a férfi de megfogadja tanácsát vagyis megakarja fogadni.. Természetesen nem így lesz . SPOILER: Claire megcsalja Alexet és a férfi szakít vele . SPOILER VÉGE Majd az összetört szívű nő kimegy a Stjerne-tóhoz ahova elkíséri Sonja is valameddig még Alex is jelen van. Majd ott marad a két lány és Claire a tóba ugrik utána Sonja ,hogy megmentse  de sikertelenül. Meghalnak ,vagyis nemhalnak meg csak a mi világunkban. Átkerülnek 924-be  és Sonja egyedül ébred fel az erdőben . Majd kénytelen lesz elfogadni ,hogy ez nem csak egy álom és nem halt meg . Meg kell birkóznia ezzel a zord ,idegen világgal és a benne élő  erőszakos vikingekkel . Majd esemény,eseményt követ. Sonját elfogják de kiszabadítja Einarr . Itt kezdődik szerelmük , kibontakozása . A viking férfi segít neki hogy megismerje ezt az időt . Sonjának sikerül valamennyire beilleszkednie ,hozzászoknia a dolgokhoz . Ő ugye egy kósza , és minden kószán megjelenik egy napkereszt ami ilyen tetoválás szerű . De ezt ügyesen át tetoválják így nem látszódik ,hogy az mit is ábrázol. Ezt követően Einarr elviszi a szüleihez és úgy mutatja be mint egy szász dalnokot akit messzi földről hozott .
A férfi édesanyja ,a jarl felesége  Brenna  aki egy nagy hatalmú boszorkány. Ő szokta megnyitni az átjárót arra az időre míg Frigg Rokkája az égen ragyog. Akik Stjerne-erdejében a halálba vetik magukat , vagyis öngyilkosok lesznek azok átkerülnek 924-be és kószaként befogják őket majd Sigurdssonék bőséges árat fizetve értük a hosszabb élet reményében feláldozzák őket. 
Nagyon nem szívleltem ezt a karaktert annyira utálatos,ravasz és álszent .
Mindeközben 2024-ben Sonja temetése történik a Stjerne-tónál . Alex teljesen össze van törve az utolsó hozzátartozója szeretett kishúga volt és meghalt . Majd egy autóbaleset következtében Alex és a banda is átkerül ebbe a világba mivel ők is meghalnak . Kiderül számukra ,hogy Sonja nem halt meg és próbálnak be illeszkedni , dalnokként álcázva megkeresni Sonját. 
Einarr és Sonja szerelme pedig ekkor már nagyban a kibontakozásban van rengeteg izgalmas cselekmény kíséri szerelmüket . Brenna szét akarja választani őket mivel nem kedveli a lányt.
Einarr két tűz közé kerül . 



Nagyon tetszett ez a könyv. Különösen az ,hogy a vikingek korában játszódik és én imádom ezt az időszakot .  Romantikus volt néhol vicces és aranyos szóval mégsem az a teljesen "nyáltól csöpögő" olvasmány .  Amit tetszett még benne  azok a leíró részek. Szépen leírta a személyeket és a tájakat , így könnyebben át tudtam élni . Bár az elején kicsit féltem ,hogy a vikingeket majd nem mutatja meg eléggé ,hogy mennyire erőszakosak  és vadak voltak  . De végül is sikerült és úgy mutatta meg ahogy kellett. Szépen felépítette a szerelmüket , és kibontakoztatta a "titkokat" . Szóval egyik kedvenc könyvem lett. Már meg is rendeltem a második részt. ;) 

Pontozás: 
Borító: 5/5 - Nagyon szép és megfogó a külseje a könyvnek . 
Maga a könyv: 5/5 Szuper! :D 












Körömi Reni - Az elfeledett völgy

Körömi Reni - Az elfeledet völgy Fülszöveg: Adott egy 14 éves öntörvényű, arrogáns tinilány és az ő legjobb barátja, az iskola ügyele...