2018. március 24., szombat

Colleen Hoover - IT ENDS WITH US velünk véget ér

Colleen Hoover - IT ENDS WITH US velünk véget ér 


Fülszöveg: Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje–bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.  Add át magad a reménynek!

Információ: 
Megjelenés dátuma: 2016
ISBN: 9781501110368
Műfajok:  Szerelmes regény, Fikció, Kortárs románc

Colleen Hoover 



Már az első oldalt megfogott , sőt ha egész pontos akarok lenni az első mondata .
"Ahogy itt ülök terpeszben a peremen , és tizenegy emelet magasból lenézek Boston utcáira ,akaratlanul is az öngyilkosságra gondolok . "
 Egy kedves barátnőm azt mondta ,hogy egy könyv első mondata nagyon fontos. Most már értem miért.
Majd tovább olvastam és azt vettem észre ,hogy "basszus ez nagyon jó" . 
Főszereplőnk Lily Bloom  aki nem egy átlagos nő. Különleges múltja még mindig behálózza az életét.Ő az a lány aki szeretne gyereket, házasságot és mindemellett követni az álmait . .A könyv elején egy gyászbeszéden gondolkozik amit még ő maga mondott el  . A tetőn ülve néz le Boston mesés utcáira. Mikor hirtelen megjelenik egy férfi a tetőn ,eltökélt , ambiciózus és a munkájának él . Ő Ryle Kincaid egy  idegsebész.  Aki nem szeretne kapcsolatot se házasságot , csak az álmait akarja követni ,miszerint ő  lesz a legjobb idegsebész.
Aznap, a tetőn megismerik egymást.


Egyik kedvenc részem a könyvből: 
-Úgy érzem ,mindenki megjátssza önmagát , közben pedig a lel

künk mélyén mind egyformán elcseszettek vagyunk. Csak egyesek 

ezt ügyesebben titkolják ,mint mások.
  Vagy kezd beütni a spangli , vagy csak hajlamos a filozofál
gatásra . Akárhogy is ,nem bánom. Azokat a beszélgetéseket szere
tem a legjobban,amikben nem lehet egyértelmű válaszokat találni.
 -Nem hiszem,hogy egy kis óvatosság olyan rossz dolog lenne-
mondom. - A kendőzetlen igazság nem mindig szép.
Egy pillanatig szótlanul figyel.
-Kendőzetlen igazság - ismétli. - Ez tetszik.
Majd azt a napot követően nem látják egymást egy jó darabig.  Lily álmait követve saját vállalkozásba kezd , egy virágos üzletet nyit ahová felveszi Allysát . Akkor még nem tudja ,hogy ez a nő annak a férfinak a testvére akit máig nem felejtett el ,akit megismert a tetőn. .Így természetesen újra  találkozni fog Ryle Kincaidel .
De főszereplőnőnk szívében még mindig hatalmas helyet foglal el fiatalkori szerelme Atlas Corrigann. Akit 15 évesen ismert meg , mikor még otthon élt a szüleivel. Aki a szomszédban lévő üres házban élt pár hónapig ,és hajléktalan volt . Lily segített neki és egy majdnem gyönyörű szerelem alakult ki köztük szép lassan. (A következő párbeszéd Atlas és Lily között zajlott még régen)


-Annyira egyformák vagyunk- ismételte meg , amit ko-
rábban mondott.

-A nővények meg az emberek?
A fejét rázta.
-Nem.Te meg én.
Erre felszisszentem ,Ellen . Remélem ,nem vette észre ,mi-
lyen élesen szívtam be a levegőt . Mert hát mi a csudát is mond-
hattam volna?
Csak ültem ott zavartan ,csendben ,amíg aztán felállt.
Elfordult ,mint aki hazakészül.
-Atlas ,várj!
Lenézett rám ,én pedig a kezére mutattam. 
-Talán le kellene zuhanyoznod gyorsan , mielőtt vissza-
mész. A komposzt tehéntrágyából van . 
Felemelte a kezét ,alaposan megvizsgálta ,aztán végigpil-
lantott komposzttól mocskos ruháin . 
-Tehéntrágyából ? Komolyan?
Mosolyoga bólintottam .
Felkacagott ,aztán mielőtt észbe kaptam volna,levetette 
magát mellém a földre , és belém törölte a kezét. Mind a ket-
ten nevettünk ..........
Atlas újra feltűnik , és ez a váratlan fordulat felkavarja Lily érzéseit . A régi megbízható szerelmet válassza vagy az új izgalmas de ismeretlent?


A vége engem nagyon meglepett . Nem tudtam ,hogy Lily kit választ  ,de őszintén szólva én nem hittem ,hogy ilyen fordulat lesz. Nem volt kiszámítható és félig nevettem félig sírtam. Mert mindkét férfi karaktert nagyon szerettem.



Tele romantikus pillanatokkal ,váratlan fordulatokkal és szép gondolatokkal. Az egyik legjobb könyv amit olvastam. Ajánlom mindenkinek aki szereti a romantikus regényeket. 

Pontozás:

Borító: Gyönyörű 5/5
Maga a történet: Nagyon jó. 5/5








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Körömi Reni - Az elfeledett völgy

Körömi Reni - Az elfeledet völgy Fülszöveg: Adott egy 14 éves öntörvényű, arrogáns tinilány és az ő legjobb barátja, az iskola ügyele...