2019. július 22., hétfő

Péterfy-Novák Éva EGYASSZONY

Péterfy-Novák Éva : Egyasszony






Értékelés


( Az értékelés spoielert tartalmaz) 

Egy nő akit a saját élete ejtett csapdába. 
Egy nő akivel kicsit mindannyian azonosulni tudunk.
Egy nő aki a maga nyers egyszerűségében és teljes valójában fedi fel a fájó igazságot, az élete gyötrődéseiről.
Egy anya aki nem adja  fel a harcot, és egyasszony aki volt elég bátor mindezt megírni.


Főszereplőnk eleinte épp oly átlagosan mutatja be életét mint azt várnánk.
Egy nő aki házas,terhes és halad az élete útján kisebb nagyobb nehézségekkel. Azonban szembesülnie kell azzal  a ténnyel,hogy az ő gyereke "más mint a többi". Egy fogyatékos kislánya születik,akiről megállapítják ,hogy nem éli meg a felnőtt kort. Ezáltal pedig örökre benne marad az érzés,hogy nem sikerült tökéletes utódot szülnie. Mellette pedig a világ megvető nézése és elfordulása is végig kíséri az életét. 
Otthon is így van ez,de az önvád,hogy vétettem a családom és a férjem ellen, mindig bennem motoszkál. Elkövettem ugyanis azt a hibát,hogy nem produkáltam tökéletes utódot, és ezért, amíg élek, bűntudatom lesz, hiába beszélnek a lelkemre,és hiába szeretik kimondhatatlanul a kislányomat. 59.oldal
Az írónő pedig pont ilyen őszintén adja át az  érzéseit a könyvben. Biztos mindannyiunkban megfodult már a gondolat,mikor láttunk egy ilyen helyzetben lévő családot,hogy vajon mi lenne ha a helyükben lennénk? Vagy megse fordult? Miközben olvastam a regényt próbáltam azonosulni az asszony helyzetével. Csak tudom,hogy nem az ő szemén keresztül láttam eddig ezeket a nehéz sorsú embereket, hanem az elforduló tekintetek között sorakoztam.  Hisz az ember akarva, akaratlanul is oda kerül. Senki nem tudja átérezni egy ilyen helyzetben lévő családtag fájdalmát, míg bele nem kerül. Mégis a könyv által mintha ott lettem volna végig Éva mellett és én is vele éltem volna át a mindennapok nehézségeit.

A kötetben megjelenik rengeteg olyan érzelem és nehézség amiket gyakrabban látunk a mai világban. A bántalmazás. Családon belüli erőszak. A férj ugyanis a fokozódó feszültség hatására egyre agresszívabbá válik,felesége irányába. Először egyszerű módon kezdődik,azonban egyre nagyobbakat kap a nő és egyre  kisebb problémák miatt. Ezután jönnek pedig a "visszakönyörgő" másnapok. A sebek begyógyulnak, de az okozott fájdalom és a szavak súlya végig kíséri az embert.

Sírva kértem Istvánt,hogy menjen el taxiért a közeli állomásra, toljuk fel a kocsit a járdára, és majd másnap elmegyünk érte. De ő ott, a buszmegállóban várakozók előtt inkább két kézzel verte a fejemet a kormányba. Az orrom fájt, sírtam, hogy fel fog dagadni, de nem hagyta abba. Könyörgőre fogtam.  Kinéztem az ablakon, és láttam ,hogy az emberek, bár döbbenten néztek ránk,inkább lesütik a szemüket, vagy elfordulnak,hogy ne kelljen segíteniük. . . . Másnap kiderült,hogy nem a vezetési tudásommal volt a baj.A műanyag elosztófej repedt meg. És akkor régen voltak még kedves,könyörgős másnapok. 108.oldal

Mégis Éva még időben rájön,hogy ebből a kapcsolatból ki kell lépni. Sok ilyen helyzetben lévő nő nem képes a válásra így az ő döntése erőt adhat számukra és példát mutathat. 
A könyv eleje és vége között pedig főszereplőnk nagy személyiségfejlődésen megy át hisz az áldozat szerepéből megtanul kitörni és felépíteni egy új és boldog életet. Mellette pedig nem feledni a múltat! 

Ami igazán kiemelhető tulajdonsága a könyvnek,hogy az egész szépen lassan felépül. Egy részletet mutat be Éva életéből. A legnehezebb időszakot látjuk az ő nézőpontjából, ezáltal pedig nagyon közel érezzük magunkat hozzá! Mégis mi olvasók csak próbáljuk átérezni ezt az élethelyzetet, ezáltal pedig tanulni belőle és minél inkább okosabban kezelni a jövőben a  kisebb nagyobb problémákat. 
Ami  a legfontosabb,hogy értékeljünk mindent amit kapunk az élettől a jó és rossz dolgokat is. A tapaszalatokat pedig hasznosítani egy jobb élet reményében. 

Számomra a könyv egy utazás volt,egy tanítás és egy új életszemlélet megteremtője!

Köszönöm! 


Fülszöveg: Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve


Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.


Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar. 



Borzongtam, és nem tudtam letenni. Őszinte bátorsága erőt ad az élet elfogadásához


Ez nem egy asszony sorsa, ez mindannyiunk sorsa! - Jakupcsek Gabriella



Egy férfiélet kevés megérteni a nőt, az anyaságot, a szeretettel vegyes vesződést, a törődésben való megsemmisülést. Számomra ez a történet arra hivatott, hogy ebben segítsen. - Kiss Tibi



Feldolgozhatatlannak vélt fájdalomról olyan regényt írni, amely az életet ünnepli, szinte lehetetlen feladat. Évának sikerült. -Rácz Zsuzsa



Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet." - Mácsai Pál

Megyünk tovább, ruhát kell venni neki, szép, fehér ruhát. Az eladó kedves, kérdezi, hány éves a kislányuk? Hét, mondom neki, de kicsit sovány, nem szeret enni. Szép, fehér ruha, olyan, mint a menyasszonyi, állítólag ilyen illik. Az eladó viccel, hogy biztosan a legszebb lesz az ünnepségen. Ez nem kérdés, mondom, fasza kis ünnepség lesz. Kérdezi, hogy cipőt kérünk-e. Riadtan nézünk egymásra, kérünk? Bólintok. Hányas a lába? Nem tudom. Zsuzsi soha nem viselt cipőt. Azt sem tudom, hogy egy hétévesnek mekkora lába van. Uramisten, mit gondol majd ez a nő, milyen megveszekedett anya vagyok én, hogy nem tudom, hányas lába van a gyerekemnek?



Információ:

Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Oldalszám: 176
Borító: Keménytábla, védőborító
ISBN9789633103852
Kiadás éve: 2018









Körömi Reni - Az elfeledett völgy

Körömi Reni - Az elfeledet völgy Fülszöveg: Adott egy 14 éves öntörvényű, arrogáns tinilány és az ő legjobb barátja, az iskola ügyele...